Egyre „Ismerősebb Arcok”

Interjú Nyerges Attilával: Hataloméhes percemberkék miatt vagyunk elhallgatott zenekar
Gyönyörűséges fájdalom, (m)értékadó hazafiság, szívbemarkoló szépség. Az Ismerős Arcok zenekar dalaira már számos, arra érdemes jelzőt elpocsékoltak már. Pedig egyetlen szó is elegendő lenne azok érzékeltetésére: zsenialitás!

Megmondom én, hogyan lehet,
Hogy magyarként éljük a jövőt:
Ameddig azok döntik,
Mi ültetjük addig a fenyőt!
(Nyerges Attila – Fenyők)

Az idén tíz esztendős Ismerős Arcok ötödik albumát jelentette meg ez év szeptemberében. A Lélekvesztő című lemezanyagra épülő koncertturné végállomása Szolnokra esett — december 20-án tisztelték meg az Aba-Novák Kulturális Központ nagyérdemű közönségét. A fellépés épp a hazai körútzáró okán vált rendhagyóvá: a műszaki dolgozók számról-számra különféle látványelemekkel oldották fel az IA-tól megszokott bús-édes hangulatot. A koncertet követően Nyerges Attilával, az együttes lelkével, frontemberével, szövegköltőjével beszélgettünk — stílszerűen az albumból: „Ébredéstől” „Kesergőig”. Az első kérdést megelőzte e sorok írójának Nyerges Attilával megosztott élménye. Elárultam neki, ismeretségem az Ismerősökkel mindössze fél éves múltra tekint vissza. Nyáron — évtizedes hagyományként — Csíksomlyóról utaztunk hazafelé családommal és az átéltektől átszellemült ifjonti barátaimmal, mikor is a banda azóta már aranylemezzé lett Éberálom című cd-jére cseréltük a kocsikban már unásig hallgatott lemezeket. Fülbemászó muzsika osztozott a lelket szaggató szövegekkel. Azóta mindannyian rajongói vagyunk a zenekarnak, de még mindig nem tudtuk unásig hallgatni őket.
— Az Ismerős Arcok rajongói mindannyian a véletlennek, vagy a sorsnak köszönhetik a zenekarral való összetalálkozásukat?
— Értem a kérdés mögött rejlő gondolatot. Mi tagadás, elhallgatott zenekar vagyunk. Manapság is funkcionáriusok ülnek a szemétdombjaikon, akik eldöntik, hogy tévéből mit lásson, rádióból mit halljon az átlagember. Az Ismerős Arcok a közgondolkodásra valószínűleg veszélyes zenekar. Mert hagyományt ápol, értéket teremt, hovatovább irritálóan hazaszerető és nemzethű. A megmondó emberek besoroltak bennünket a nemzeti rock zenekar kategóriába, amely közel távol sem fedi a valóságot. Magyarországon ezzel a jelzővel szélsőséges skatulyába helyezték az Ismerős Arcokat, ezáltal félelmetesek lettünk, rasszisták és kirekesztők. Pedig csak annyi történt, hogy az illetékes elvtársak tartanak a mondanivalónktól, s tartanak attól, hogy a nemzeti önismeret, a közösség összetartóerő, a családi és baráti viszonyok megerősödjenek zenéink, szövegeink által.
— Megbarátkoztatok már az egyébként egyre eredménytelenebbé váló kirekesztő állapottal?
— Nem mondom, hogy széles szájjal kacagnánk, vagy tiszta szívvel nevetnénk az egészen. Az Ismerős Arcok tagjaival ugyan egykoron arra szövetkeztünk, hogy saját örömünkre zenéljünk, ám arra is, hogy őszinte lélekkel fogalmazódott gondolatainkat a zenében és a szövegben is megosszuk mindazokkal, akik hasonlóan éreznek, gondolkoznak, lélegeznek, mint mi. Nem is megbarátkoztunk, talán az a jó szó rá, hogy megbékéltünk a ténnyel. Koncertjeinket egyre többen látogatják, lemezeinket egyre többen hallgatják, rajongótáborunk is egyre népesebb. Értő közönségünk van, olyan, amilyet szerettem, szerettünk volna, amikor a 2003-as stílusváltáskor megírtam: „Nem akartunk többé talpalávalót húzni az épp aktuális hétvégi berúgáshoz. Ehhez kellett egy erdélyi koncert, az első Wass Albert könyv, és mind az, amit otthonról hoztunk!”.
— „Ülőhelyes” zenekarrá vált az Ismerős Arcok annak ellenére, hogy a hibátlanul megkomponált zenére az ember lába megállíthatatlanul mocorog. Az általad írt szöveg azonban illedelmesen székben marasztalja az embert...
— Ez azért van, mert a zenekar tagjai zenei műfajban különböznek egymástól. Játszunk rockot, dzsesszt, bluest, latint és magyar népdalt is, épp ezért is butaság, ha nemzeti rock zenekar kategóriába helyeznek bennünket a hatalommániás percemberkék. Az Ismerős Arcok lírikus hangvételű, sokszínű együttes, amely valóban az „ülőhelyes” rendezvény-helyszíneket keresi, de köszöni, jól megvan a lábán az „állóbulikon” is. Egyébiránt azért is a nyugalmasabb koncertekre helyezzük a hangsúlyt, mert fellépéseinken a zenei élményt képi aláfestések kísérik.
— Az Ismerős Arcok tagjai bármely más ismert, hazai, de akár külföldi csapatban is megállnák a helyüket. Práder Vili nemrégen egy neves díjat is elnyert számos jó nevű gitárost megelőzve. De a többiek is hangszerük virtuóza. A zenekar együtt pedig valóban zseniális. A felelősség immáron nem az Ismerős Arcokat terheli, hanem az együttest szándékosan elhallgatóknak vállát nyomhatja.
— Köszönjük, hogy így érzed. Azért a nemzettudatból eredő felelősség továbbra is az Ismerős Arcokkal utazik egy remélhetően hosszú úton. No, azt továbbra is becsülettel visszük magunkkal!

Forrás: MÉSZÁROS GÉZA, ÚJ NÉPLAP . 2010. JANUÁR 5., KEDD